Vízumkötelezettség
Magyar állampolgár megfelelő anyagi fedezet felmutatása mellett legfeljebb három hónap időtartamra vízummentesen utazhat Japánba. Az útlevélnek a tervezett tartózkodást követően még legalább 6 hónapig érvényesnek kell lennie.
A turizmus céljából magánútlevéllel beutazni kívánóknak az alábbi iratokat kell bemutatniuk:
1., az ország elhagyására hivatott érvényes menetjegyet, vagy az azt helyettesítő igazolást,
2., az ország elhagyásakor még legalább 6 hónapig érvényes útlevelet,
3., az országban való tartózkodás alatt felmerülő összes költség megtérítését bizonyítani képes hivatalos igazolást, bankkártyát vagy okiratot.
A vízummentesség nem vonatkozik munkavállalás, letelepedés, hasznot hajtó nyilvános szórakoztatás (beleértve a sportot is), tanulmányok folytatása vagy a foglalkozásának gyakorlása céljából, illetőleg a 90 napot meghaladó tartózkodásra érkező személyekre. Az ezekbe a kategóriákba tartozó személyeknek a japán konzuli hatóságoknál vízumért kell folyamodniuk. A vízum kiadásáért a konzuli hatóságok semmilyen díjat nem számolnak fel.
Tanácsok a Japánban 90 napnál hosszabb ideig tartózkodók számára:
Fontos tudnivaló, hogy a magyar útlevelek érvényességi ideje nem hosszabbítható meg, új útlevél beszerzése pedig a tokiói nagykövetségen keresztül 3-6 hónapot vehet igénybe. Így - ha honfitársaink nem Magyarországon intézik az úti okmány cseréjét - kérelmüket célszerű legalább hat hónappal útlevelük lejárta előtt benyújtaniuk a nagykövetségen.
Az érvénytelenné vált útlevél korlátozhatja őket a külföldre utazás szabadságában. Azokban az ázsiai országokban, ahová a magyar állampolgárok beutazása csak vízummal lehetséges, a vízum kiállításához megkövetelik a legalább hat hónapos érvényességi időt az útlevélben -, de még a Japánbeli tartózkodási engedélyük meghosszabbításában is hátráltató tényező lehet a lejárt útlevél.
Fontos figyelmeztetések:
Illegális tartózkodás:
A 2000. február 18-án életbe lépett új idegenrendészeti törvény értelmében az illegális tartózkodás Japánban bűncselekménynek minősül. Ha a hatóságok a külföldit kiutasítják Japánból illegális ott-tartózkodás miatt, akkor a külföldi az első alkalommal 5 évig, újbóli illegális tartózkodás esetén 10 évig nem léphet be újra az országba. A Japánban bűncselekményért jogerősen elítélt személyeket legalább 10 évre, súlyos esetben örökre kiutasíthatják az országból.
A tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldinek az országból való kilépés előtt úgynevezett "visszatérési engedélyt", "Reentry Permit"-et kell kérnie, melynek érvényességi ideje nem haladhatja meg a hatóságok által engedélyezett teljes tartózkodási időt, de legfeljebb 3 évig lehet érvényes.
Új belépési eljárás:
A japán hatóságok 2007. november 23-tól a határállomásokon új beléptetési eljárást alkalmaznak. Minden 16. életévét betöltött külföldi állampolgár az alábbi kötelező vizsgálaton esik át:
Abban az esetben, ha a külföldi állampolgár megtagadja az eljárás lefolytatását, a japán idegenrendészeti hatóságok nem engedik belépni az országba.
A törvény hatálya alá nem tartozók köre:
Munkavállalással kapcsolatos információk
Japánban a legális munkavállalást szigorú törvények szabályozzák. Az (munkavállalási) engedély nélküli munkavégzés Japánban (is) tiltott. Az illegális munkát végző külföldi személyt rövid úton kiutasítják az országból.
A munkavállalásra jogosító vízum igénylésének vagy a tartózkodási engedély meghosszabbításának feltétele a munkaszerződés, és a biztosítás megléte (ami lehet: a (leendő) cég által kötött vagy a kérelmező által kötött biztosítás).
A japán cégek a munkavállalásra jogosító vízum beszerzésénél illetve a tartózkodási engedély meghosszabbításánál nyújtanak ugyan segítséget, ám nem feltétlenül intézik az egész folyamatot.
Az utóbbi időben magyar állampolgárok körében elterjedt az a téves információ, hogy Japánba turistaként bejőve, itt keressenek munkát, majd a céggel szerződést kötve a Bevándorlási Hivatalnál tartózkodási jogcímet módosítva szeretnének Japánban maradni, ami ebben a sorrendben, s a rendelkezésre álló rövid időn belül nem kivitelezhető.
Figyelmeztetés! Munkavállalói szándékkal turistaként senki ne utazzon be az országba, ezt csak érvényes munkavállalási vízum birtokában tegye.
(Forrás: Külügyminisztérium honlapja: www.kulugyminiszterium.hu/...)
Egészségügyi tudnivalók
Japánban nagy súlyt fektetnek a tisztaságra, és a japán kultúrában gyökerező közösségi szellem érzékelhető az egészségügy területén is. Beteg emberek gyakran maszkokban járnak, hogy ne fertőzzék meg embertársaikat, a mentőhálózat – melyet a tűzoltóság működtet – jól felszerelt, az önkormányzatok rendelkeznek járványügyi programokkal.
Japán egészségügyi és járványügyi helyzete igen jó, az utazók számára védőoltás, egyéb különös elővigyázatosság nem szükséges. A japán gyermekek körében a B encephalitis elleni védőoltás kötelező, ezt a hosszú távon Japánban tartózkodó, rendszeresen gyermekközösségbe járó külföldi gyermekek számára is ajánlott.
Japánban 2004. márciusában jelent meg először a madárinfluenza. A gócpontokat eredményesen izolálták és elfojtották a fertőzéseket, emberi megbetegedés nem történt.
(Forrás: Külügyminisztérium honlapja: www.kulugyminiszterium.hu/...)
Szálláslehetőségek, átlagos árak
TOKYO:
ANA INTERCONTINENTAL HOTEL TOKYO
www.anaintercontinental-tokyo.jp/e/
1-12-33,Akasaka,Minatoku, Tokyo 107-0052
TEL 81-3-3505-1111, FAX 81-3-3505-1155
Standard Room: 28nm 24,000JPY
SHIBUYA EXCEL HOTEL TOKYU
www.tokyuhotels.co.jp/en/TE/TE_SHIBU/index.html
Shibuya Mark City Building, 1-12-2, Dogenzaka, Shibuya-ku, Tokyo 150-0043
TEL 81-3-5457-0109, FAX 81-3-5457-0309
Twin Room: 30-32nm 21,220JPY
HOTEL VILLA FONTAINE ROPPONGI
www.hvf.jp/eng/roppongi.php
1-6-2 Roppongi, Minato-ku, Tokyo 106-0032
TEL 81-3-3560-1110, FAX 81-3-3560-1388
Single : 12,595JPY- Twin : 14,700JPY-15,750JPY
OSAKA:
ANA CROWNE PLAZA OSAKA
www.anacrowneplaza-osaka.jp/english/
1-3-1,Dojimahama,kita-ku,Osaka,530-0004
TEL 81-6-6347-1112 , FAX 81-6-6348-9208
Single Room: 20nm 16,500JPY , Twin Room: 30nm 27,500JPY
MITSUI GARDEN HOTEL OSAKA YODOYABASHI
2-5-7, Koraibashi, Chuo-ku, Osaka-shi, Osaka 541-0043
TEL 81-6-6223-1131, FAX 81-6-6223-0257
Single Room: 13nm 10,000JPY, Twin Room 24nm 17,000JPY
Munkaidő, üzletek, bankok nyitva tartása
Munkaidő: H-P 9:00-18:00
Üzletek nyitva tartása: kb. 10/11:00-19/20:00 szünnap változó.
Bankok nyitva tartása: H-P 9:00-15:00
Ünnepek
Január 1. |
Újév |
Január 2. hétfője |
Felnőttéválás napja |
Február 11. |
Ország Ünnepe |
Március 22. |
Tavaszi Napéjegyenlőség |
Április 29. |
Showa Ünnepe |
Május 3. |
Alkotmány Napja |
Május 4. |
Zöld Nap |
Május 5. |
Gyermeknap |
Július 3. hétfője |
Óceán Napja |
Szeptember 3. hétfője |
Idősek Napja |
Szeptember 23. |
Őszi Napéjegyenlőség |
Október 2. hétfője |
Sport Napja |
November 3. |
Kultúra Napja |
November 23. |
Munka Köszönetének Ünnepe |
December 23. |
Uralkodó Születésnapja |
Sürgősségi telefonszámok
110 Rendőrség
119 Tűzoltóság és Mentőszolgálat
Solution by Hewlett-Packard, Sense/Net and AARTEN Communications
© ITD Hungary. All rights reserved. TELEFON: +36-1-472-8100 FAX: +36-1-472-8101